A Kiselefánt és a színek

A Kiselefánt nagyon szerette a színes dolgokat, de nem tudta a színeket. Anyukája azt mondta:

  - Ne szomorodj el Elefáni! Ma megtanítom neked a színeket.

Az anyuka hozta a színes ceruzákat, és rajzolt minden színnel egy kört, és elkezdte tanítani a Kiselefántot. A Kiselefánt csak nem tanulta meg, nem értette. Megkérte a barátját, hogy magyarázza el ő is. De Teknős Alfréd sem tudta megtanítani a Kiselefánttal a színeket. Elefáni nagyon elszomorodott. Éjszaka nem tudott aludni. Nézegette a lapot, amit anyukája rajzolt neki. Aztán gondolt egyet, és költött egy verset. Így már el tudott aludni. Reggel első dolga volt, hogy anyukájához rohant:

-         Anyu! Képzeld! Kitaláltam egy verset! Elmondhatom?

-         Ne most Kiselefáni! Takarítok. Nem érek rá.

A Kiselefánt elszomorodott. De úgy gondolta, hogy elmegy Teknős Alfrédhoz, és elmondja neki a verset. Csakhogy Teknős Alfréd nem volt otthon. Elefáni nem tudta kinek mondja el a versikéjét. Bement a szobájába, és magában mondogatta:

                                       Piros a rózsa,

                                      Kék a tócsa.

                                     Zöld a virág szára,

                                    A kukorica sárga.

                                  A napocska narancssárga,

                                  Színes a papagáj szárnya.

Elefáni anyukája bejött a szobába.

-         Hallottam, hogy milyen jó verset költöttél a színekről. Itt takarítottam az ajtód előtt, és éppen akkor mondtad a verset. Nagyon ügyes vagy! Megtanultad a színeket!

Ez után, ha Elefáni elfelejtette a színeket, elmondta magában a versikét, és rögtön tudta.