Elefáni és a varázsszó

Hallottatok- e már a varázszóról? Elefáni még sohasem. Hát történt egy nap, amikor elefáni éppen a családjával jól megszokottan ebédelt, hogy  nem volt eléggé sós az étele, és a só éppen az asztal mknős ásik felén volt.

-         Add ide a sót anya! – mondta.

-         De Elefáni! Így nem lehet! És a varázsszó?

-         Milyen varázsszó?

-         Hát nem tudod, kisfiam?

-         Nem. - válaszolt őszintén az elefántgyerek.

-         Hát mit szoktak mondani amikor szeretnének valamit?

-         Nem tudom, de Tekős Alfréd biztosan tudja. ő sok mindent tud. Meg is kérdezem. – ugrott fel az asztaltól a Kiselefánt.

-         Nem mehetsz sehova. –ültette le rögtön az anyukája. Ez is pont olyan illetlenség, mint amikor követeled mondjuk a sót. Nem szabad felállni az étkezőasztaltól evés közben. – oktatta ki, de ha akarod, ebéd után áthívom Alfrédot, és elmagyarázzuk mit illik és mit nem.

-         Köszi anyu, de nem kell. Majd én megtanulom magamtól is.

Ez után szépen megették az ebédjüket. Mikor végeztek Elefáni átkéredzkedett Teknősékhez. Ott megkérdezte kis barátját:

-         Mi az a varázsszó?

Na ezt már Alfréd se tudta megmondani! Hiába volt olyan okos, erre nem tudta a választ.

-         Menjünk át Mókus Mátéhoz. –javasolta Alfréd. Ő szokta tudni az illemet. Neki már kiskorában megtanították.

Ezért át is mentek, de Mókus épp nem volt otthon. De kár! Hát most mitévők legyenek?  Leültek  Mókusék háza előtt a nagy tölgyfa tövében, és gondolkodtak. Épp arra jött Szamár Szabolcs.

-         Min gondolkodtok? – érdeklődött.

-         Á! Szamár vagy te ehhez, te ezt nem tudhatod. – válaszolták .

-         Na de azért csak mondjátok el, hátha.

-         Na jó. Te hallottál már a varázsszóról?

-         Hát hogyne hallottam volna! Azt minden jól nevelt szamárnak tudni kell. – mondta Szamár Szabolcs. Ha kérünk valamit akkor szokták mondani: kérem szépen.

-         Tényleg!- csapott a homlokára Alfréd. Ezt nekem is megtanították, de már régen.

Elefáni fölugrott örömében, és hazáig szaladt. Végre! Végre tudja! berontott a házba, és rámosolygott anyukájára.

-         Anya kérem szépen a sót!

Az anyukája megölelte. De ügyes vagy Elefáni! Milyen szépen megtanultad!

És ez után ez lett a Kiselefánt kedvenc szava.

-         Kérem szépen a vajat!

-         Kérem szépen a poharamat!

-         Kérek szépen egy kakaót!

Annyira megtetszett neki, hogy ezután mindig használta, és soha de soha nem is felejtette el többet.