A Kiselefánt és hét pötty

Egyszer, amikor a ribizli érett, Elefáni kiment szedni. Nagyon szerette a ribizlit. Falta, falta. Amikor épp egy ribizliszemet próbált a szájába tenni, valami megszólalt.

-         Ne! Ne!

-         Ki az?- kérdezte Elefáni.

-         Én!

-         Gyere, egyél te is ribizlit!

És a Kiselefánt újra megpróbálta a szájába rakni a ribizlit. De valami kicsi, vékony hangocska újra közbeszólt.

-         Ne egyél meg!

-         Hol vagy? – kérdezte a Kiselefánt.

-         Itt a kezedben!- válaszolta a valami.

Elefáni lenézett a kezére. Ott csak a ribizliszem volt.

-         A ribizlik nem tudnak beszélni.- mondta Elefáni.

-         Tudom, te buta. Nézz meg jobban. Én nem ribizli vagyok.

És tényleg! Ahogy a Kiselefánt jobban megnézte, a nem ribizlinek hét pöttye volt.

-         Mi vagy, ha nem ribizli?- kérdezte Elefáni.

-         Én egy katica vagyok! Nem látod?

-         De, de! És hogyan kerültél ide a ribizlire?- kérdezte Elefáni.

-         Olyan jól néztek ki a piros ribizliszemek, enni akartam belőle, de akkor levettél a ribizlibokorról.

-         Bocsánat. Visszaraklak, egyél csak.

-         Köszönöm. Nincsenek errefelé olyan apró levéltetvek?- kérdezte a katica.

-         Nem tudom. -mondta Elefáni. Miért kellenek azok neked?

-         Én azt szeretem a legjobban. A ribizlit csak desszertnek eszem.

-         Hát, talán vannak. Nézzük meg a rózsán.

A rózsán annyi eledelt talált a katica, amiből jól belekmározhatott. Onnantól fogva mindig Elefániék kertjébe járt ebédelni.

A Kiselefánt és a színek

A Kiselefánt nagyon szerette a színes dolgokat, de nem tudta a színeket. Anyukája azt mondta:

  - Ne szomorodj el Elefáni! Ma megtanítom neked a színeket.

Az anyuka hozta a színes ceruzákat, és rajzolt minden színnel egy kört, és elkezdte tanítani a Kiselefántot. A Kiselefánt csak nem tanulta meg, nem értette. Megkérte a barátját, hogy magyarázza el ő is. De Teknős Alfréd sem tudta megtanítani a Kiselefánttal a színeket. Elefáni nagyon elszomorodott. Éjszaka nem tudott aludni. Nézegette a lapot, amit anyukája rajzolt neki. Aztán gondolt egyet, és költött egy verset. Így már el tudott aludni. Reggel első dolga volt, hogy anyukájához rohant:

-         Anyu! Képzeld! Kitaláltam egy verset! Elmondhatom?

-         Ne most Kiselefáni! Takarítok. Nem érek rá.

A Kiselefánt elszomorodott. De úgy gondolta, hogy elmegy Teknős Alfrédhoz, és elmondja neki a verset. Csakhogy Teknős Alfréd nem volt otthon. Elefáni nem tudta kinek mondja el a versikéjét. Bement a szobájába, és magában mondogatta:

                                       Piros a rózsa,

                                      Kék a tócsa.

                                     Zöld a virág szára,

                                    A kukorica sárga.

                                  A napocska narancssárga,

                                  Színes a papagáj szárnya.

Elefáni anyukája bejött a szobába.

-         Hallottam, hogy milyen jó verset költöttél a színekről. Itt takarítottam az ajtód előtt, és éppen akkor mondtad a verset. Nagyon ügyes vagy! Megtanultad a színeket!

Ez után, ha Elefáni elfelejtette a színeket, elmondta magában a versikét, és rögtön tudta.

A Kiselefánt elveszik

Egyszer a Kiselefánt úgy döntött, hogy sétálni indul. Ment, ment, mendegélt. Egyszer csak egy nagy erdőhöz ért. Úgy látta, mintha egy mókus ugrálna az ágakon. Elefáni a mókus után ment. Csak most vette észre, hogy az erdő közepén áll. Nagyon megijedt. Anyukája eközben elkészült az ebéddel, és hívta ebédelni a Kiselefántot.

-         Gyere kisfiam, elkészült a finom ebéd!

De Elefáni nem jött.

-         Hol vagy Elefáni? – kérdezte az anyuka.

Kezdett megijedni, mert ha szólni szokott a Kiselefántnak, rögtön jön ebédelni. De most se első, se második, se sokadik hívásra nem került elő. Elefántanyuka kiment az előszobába, és látta, hogy nincs ott Kiselefáni cipője. Az anyuka azt gondolta, biztos csak itt a kertben játszik a gyermeke. De tévedett. Se a kertben, se a házban nem volt a kicsi elefántgyerek. Épp arra látta repülni a gólyát az elefántanyuka.

-         Gólya! – kiabált utána.

-         Szia!- köszönt neki a gólya.

-         Nem láttad onnan a magasból a Kiselefántot? – kérdezte aggódva Elefáni anyukája.

-         Nem. – válaszolta a gólya. Miért? Elveszett?

-         Azt hiszem igen. – szomorodott el az anyuka. Nem tudnál elrepülni a folyóhoz, és megnézni hogy ott van- e?

-         De. - válaszolta a gólya, és már repült is.

Ez alatt a Kiselefánt nagyon félt. Minden árnyéktól megijedt, minden hang megrémisztette.

-         Haza akarok menni. – mondta sírva.

 Bebújt az egyik bokor alá, és ott sírt, zokogott.

A gólya éppen a folyó környékén keresgélte Elefánit, mikor meghallotta, hogy valaki sír. A hang után ment, végül látta, hogy a hang a sötét erdőből jön. Felrepült jó magasra. Onnan látta, hogy az egyik bokor alatt sír az a valami. Közben elefántanyuka is odaért. Gyorsan befutott az erdőbe, és a gólya segítségével megtalálta kisfiát. Ez után hazamentek. Elefáni anyukája megköszönte a gólyának a segítséget, és azt mondta Elefáninak:                                        

   - Ilyet többet soha ne csinálj! Nagyon megijesztettél.

  - Én is féltem. – mondta a Kiselefánt.

Ez után a Kiselefánt soha többet nem ment el szó nélkül hazulról.

A Balatonon

Nyáron a Kiselefánt nagyon szeretett volna elmenni valahova nyaralni. Anyukája azt mondta, hogy majd beülnek az autóba, és úgy utaznak el messzire. Először a tengerhez akartak menni, ahol sok a pálmafa. De a Kiselefánt azt mondta:

-         Anya! Én a Balatonra szeretnék menni! Oda megy Teknős Alfréd is, a barátom.

-         Jól van. Majd meglátjuk.- mondta az anyuka.

Másnap azt mondta Elefáni anyukája:

-         Ma összecsomagolunk, és el is indulunk.

-         Juhéj!- rikkantotta a Kiselefánt.

De Elefánival sok baj volt ám a pakolásnál. Vagyis nem is Elefánival, hanem a táskával. Akárhányadszorra pakolta Elefáni, a táska mindig túl kicsi volt. Az volt a baj, hogy vinni akart sok – sok ruhát, mellé a homokozó játékait, de ez még be is fért volna, ha nem pakolta volna be a játéktelefont, hogy tudjon hazatelefonálni, a plüss mackóját, hogy ne szomorkodjon, a kis babát a babaruhákkal, és utoljára a pöttyös labdát. De hát vagy egyik lógott ki, vagy a másik. Végül az anyukája pakolta össze a csomagját, de sok mindent ki kellett hagyni belőle. Mikor elindultak már nagyon elfáradtak a nagy pakolásban. Az út nagyon hosszú volt, Elefáni el is aludt út közben. Egyszer csak megállt az autó. Elefáni boldogan rohant felvenni a strandruháját. Felvette az úszógumit, és már be is szaladt a vízbe. Fröcskölt, lubickolt. Egyszer csak valami megcsiklandozta a lábát.

   - Nini! – mondta meglepve. – Mi lehet ez?

Aztán látta, hogy pici halak ugrándoznak a vízben.

-         Háp, háp!- hallatszott a háta mögül.

A Kiselefánt nagyon megijedt.

   - Ne ijedj meg háp, háp. – mondta neki a kacsa. – Felülsz a hátamra? Körbeúszom veled a Balatont.

A Kiselefánt nagyon megörült. A kacsa sokáig vitte körbe, körbe. Elefáni közben elálmosodott, és elaludt a kacsa hátán. A kacsa kivitte Elefánit az anyukájának. Az anyuka befektette az ágyba kisfiát. A naplemente gyönyörű volt, de Elefáni ezt már nem látta, mélyen aludt,és nagyon szépeket álmodott.

Elefáni a játszótéren

A Kiselefánt mindig is nagyon szeretett volna megismerkedni a gyerekekkel. Egy nap a játszótérre ment. És képzeljétek ott ült a hintán két óvodás gyerek. Az egyik egy kisfiú, a másik egy kislány.

Elefáni odament a hintához, és megkérdezte a gyerekeket, hogy hívják őket.

-         Én Kamilla vagyok.

-         Én meg Botond. – felelték.

-    Én vagyok a Kiselefánt. – mondta Elefáni. Nem jöttök velem csúszdázni?

A gyerekek estig játszottak Elefánival. Csúszdáztak, homokoztak, mászókáztak. Este Kamilla megkérdezte az apukáját, hogy nem- e alhat náluk a Kiselefánt. Az apukája megengedte. A Kiselefánt ezen az estén Kamilla és Botond ágyában aludt. Azóta jó barátok. Minden nap együtt játszanak, soha nem unatkoznak. Mindig kitalálnak valami szuper játékot. Legjobban fürdeni szeretnek a gyerekek medencéjében. Mindig Botonddal és Kamillával vacsorázik, és örökké barátok maradnak.

Elefáni és a megfázás

Egyszer, mikor szeles időben Elefáni sál nélkül ment ki, nagyon rossz dolog történt. Ezt fogom most elmesélni nektek.

A Kiselefánt épp a kabátját húzta, hogy kimenjen a kertbe sárkányt eregetni. Anyukája észrevette, és azt mondta:

    - Húzz sálat Elefáni, mert megfázol!

De Elefáni nem hallgatott az anyukájára. Nem vett sálat. Kint nagy volt a szél, jól lehetett sárkányt eregetni. Mikor a Kiselefánt anyukája behívta csemetéjét az már nagyon köhögött. Az anyuka leszidta Elefánit:

-         Nem megmondtam, hogy vegyél fel sálat? Most mehetünk a doktor bácsihoz.

-         Sajnálom anyu, de én nem fáztam.

-         Akkor is hallgatnod kellett volna rám.- magyarázta elefántmama.

Elindultak, hogy a doktor bácsi megvizsgálja a Kiselefántot. Nem voltak sokan a váróban, gyorsan sorra kerültek. A doktor bácsi meghallgatta Elefáni légzését, megvizsgálta a manduláját, és felírt neki egy gyógyszert. Mikor hazaért rögtön ágyba kellet feküdnie, és bevennie a gyógyszert. Nagyon rossz ízű volt.

Azután mindig hallgatott az anyukájára.

Aúúú! Mi ez?

A Kiselefánt egy szép napon túrázni indult. Ősz volt, sárga, barna falevelek hulltak a földre. Nem is volt túl hideg, egyszóval túraidő volt. Ahogy lépkedett a Kiselefánt a falevelek ropogtak a lába alatt. Egyszer csak megzizzent az avar.

    - Ó, egy fekete párna!- kiáltott fel a Kiselefánt. -Na de mi ez a sok tű rajta? Leülök.

És kényelmesen leült.

-         Aúúú! Mi ez?- ugrott fel abban a pillanatban. A sok tű megszúrt! Biztosan ki kell húzni a tűket belőle.- gondolkodott.

Elefáni megpróbálta kihúzni a tűket.

-         Aúúú!- ugrott fel a fekete tűpárna.

De nem is volt ám olyan tűpárnás kinézete!  Egy kicsi orrocska tartozott hozzá. Meg négy apró láb. És két szemecske.

-         Szia!- köszönt neki Elefáni. Ki vagy?

-         Én Sün Samu vagyok. És te?

-         Én vagyok a Kiselefánt. Mért akartál megszúrni?

-         Én nem akartalak megszúrni! Én csak védekeztem. Te akartad kihúzni a tüskéimet! Pedig olyan szépen álltak! Ma reggel fésültem őket!- mondta Samu mérgesen.

-         Bocsánat! Nem tudtam, hogy süni vagy. Legyünk barátok.

-         Na jó! De csak ha nem húzgálod többet a tüskéimet.

Attól kezdve nagyon jó barátok.

Az Álommanó

Kiselefáni épp építőkockázott, mikor anyukája bejött a szobába.

-         Elefáni, ideje ágyba bújni.

-         De én még nem vagyok álmos!- mondta a Kiselefánt. Szeretnék még építőkockázni!

-         Majd holnap folytatod. Sipirc az ágyba.

Az elefántgyerek szomorúan bemászott az ágyba. Anyukája adott egy puszit a homlokára, aztán lekapcsolta a villanyt, és kiment. A Kiselefánt csak feküdt az ágyában, és bámulta a csillagokat. Csak feküdt, feküdt, feküdt. Nem volt álmos. Aztán kimászott az ágyikójából, és odamászott az építőkockához. Csendben játszani kezdett. Ekkor hatalmas fény támadt. Elefáni ijedtében beugrott az ágyba, és állig magára húzta a takarót. A fény lassan kisebb lett. A Kiselefánt kikukucskált a takaró alól. Egy lila sipkás manót látott maga előtt, ami kezében tartotta a varázspálcáját. A pálca milliónyi kis csillagot szórt. Elefáni kezdett elálmosodni. A szemei lassan lecsukódtak, és már csak álmában látta a pici Álommanót.

Elefáni és a bicikli

Elefáni mindig is szeretett volna egy piros biciklit. Egyszer, mikor a mamájával vásárolt, meglátott egyet.

-         Pont ilyet szeretnék!- mondta a Kiselefánt.

-         Jól van, ha jó leszel talán beszélek a nyuszival, hogy ilyet hozzon húsvétra.

-         Hurrá! - örült a Kiselefánt. – És addig még hányat kell aludni?- kérdezte.

-         Már csak kettőt.

Lassan eljött húsvét napja. A Kiselefánt izgatottan ébredt. Kiugrott az ágyból, és rohant a kertbe, hogy megnézze megjött-e már a nyuszi. Bekukkantott minden bokorba, a fák mögé, és a diófa tövében ott állt egy pótkerekes piros bicikli.

-         Juhéj!- rikkantott Elefáni.

Gyorsan ráült az új biciklijére, és körbetekert vele a kertben.

-         Nini! Ennek van csengője is!

-         Csing, csing! –csengette meg.

Addig- addig csöngetett, hogy az anyukája fölébredt.

-         Mit csinálsz?- kérdezte az anyukája.

-         Megnéztem mit kaptam. Nézd csak meg!

-         De szép bicikli! Menjünk el vele sétálni!

Azóta Elefáni mindenhova biciklivel jár.

A Kiselefánt szülinapja

Egy viharos napon a Kiselefánt nagyon unatkozott. Gondolta meglátogatja a barátját, Teknős Alfrédot. Fel is vette az esőkabátját, gumicsizmát húzott, nehogy véletlenül megázzon. Elindult hát. Fázott, didergett, de azért csak ment megállás nélkül. Mikor már félúton tartott elállt az eső. Ment tovább, kerülgette a pocsolyákat. Egyszer csak szembejött vele Teknős Alfréd.

-         Szia! Hát te hová méssz? – kérdezte Elefáni.

-         Én épp hozzád készültem. Képzeld! Hoztam neked valamit! De menjünk el hozzátok, és ott majd odaadom.

Így hát ketten ballagtak vissza Elefániékhoz. Mikor hazaért Elefáni, rögtön ki akarta nyitni a csomagot. Nagyon kíváncsi volt.

-         Tessék.- adta oda Alfréd a csomagot. – Boldog szülinapot!

-         Hogy? Ma van a szülinapom?- álmélkodott a Kiselefánt. – Köszönöm!

A csomagban egy finom csokitorta volt. Alfréd és Elefáni rögtön hozzálátott és behabzsolták. Az volt a legfinomabb torta a világon.

A Kiselefánt óvodába megy

Egy szép őszi reggelen a Kiselefánt anyukája azt mondta:

-         Kisfiam, ma elmegyünk az óvodába.

-         Mi az az óvoda?- kérdezte a kiselefánt.

-         Egy olyan hely, ahová minden kicsi elefántgyerek jár. Vegyél fel kabátot, indulunk.

Az óvoda kapujában aztán a Kiselefánt megijedt.

-         Anyu menjünk haza! Félek.

Az anyukája megnyugtatta. Mikor beléptek az óvoda kapuján látták, hogy az erdőből minden kölyök az udvaron futkározik. A Kiselefánt legjobb barátja, Teknős Alfréd épp labdázott. Elefáni nagyon megörült neki, rögtön oda is ment a barátjához játszani. Már egy cseppet sem félt. Az anyukája még beszélgetett az óvó nénivel, aztán elment. Mikor Elefáni megunta a labdázást, elkezdte keresni az anyukáját, de nem találta.

-         Anya! Anyuci! Hol vagy? Haza akarok menni!- sírta a Kiselefánt.

-         Ne sírj! - mondta az óvó néni. Anyukád majd délután jön érted!

-         De én most akarok hazamenni!

Szerencsére Teknős Alfréd észrevette, hogy Elefáni sír, és odament hozzá.

-         Gyere játszani! Épp a homokozóba megyek. - hívta Elefánit Alfréd.

A Kiselefánt szipogva ment Alfréd után,és egy kis idő múlva már el is felejtette, hogy haza akar menni. Nagyon jól érezte magát.