A Kiselefánt és a hattyúk

Hallottatok már a gyönyörű hattyúkról? Amelyek a vízen úszkálnak? A Kiselefánt épp egy ilyen szép állattal találkozott.

Meleg nyári nap volt. Elefáni a Balatonon nyaralt. Éppen be akart menni a vízbe. Mikor már a stég végén ment, meglátott valami fehéret.

-         Mi ez anya?- kérdezte a Kiselefánt.

-         Ez csak egy hattyú.

-         És nem bánt?

-         Ha nagyon közel méssz hozzá, megcsíp. Odaadom neked a kenyér végét, dobáld be neki.

Elefáni bedobálta a kenyeret a hattyúnak. De egy utolsó darabka még a kezében volt. Odafutott a Balaton partján lévő nagy kövekhez, és lemászott rajtuk. A hattyú odaúszott hozzá. Elefáni a hattyú felé nyújtotta a kenyeret, és a hattyú Elefáni kezéből ette meg. A hattyú ez után azt mondta:

-         Köszönöm, hogy ilyen finom ebédet kaptam tőled. Hálából elviszlek valahová.

-         Nem szabad. Anya azt mondta, hogy ha közel megyek hozzád, megcsípsz!- mondta Elefáni a hattyúnak.

-         Most nem foglak. – ígérte a hattyú.

-         Hát jól van.- válaszolta a Kiselefánt.

Elefáni felült a hattyú hátára. A hattyú út közben bemutatkozott.

-         Engem Hildának hívnak. Hattyú Hildának.

-         Engem meg Kiselefántnak. De hová megyünk?

-         Ide!

-         Jé!

A hattyú a nádasba vitte Elefánit.

-         Ez a fészkem. Ide rajtad kívül még senkit nem engedtem be, és nem is fogok.

-         Köszönöm, hogy elhoztál. De mi ez a csipogás?- kérdezte Elefáni.

-         A fiókáim. Gyertek csak ide!

Anyjuk szavára rögtön odaúsztak a kis hattyúk. Elefáni nem győzte őket csodálni. Estig játszott velük. Este aztán hazavitte őt Hattyú Hilda.

Az után Hilda mindig elvitte a fiókáit a nagy kövekhez, hogy Elefáni őket is meg tudja etetni. Az óta is jó barátok.