A Kiselefánt és a varázskapu

A Kiselefánt szép, napos reggelre ébredt. Magmosakodott, megreggelizett, fogatmosott. Felvette a cipőjét, és elindult sétálni. Sétálni ment a mezőre. Ott ezernyi virág nyílt. Elefáni szedett egy szép csokor virágot. Gondolta majd elviszi az anyukájának. A mező mellett ott csordogált egy patak. A Kiselefánt elindult a patak mentén. Gondolta magában: talán erre találok még ennél szebb virágokat is. Ment, ment. Egyszer csak egy nagy erdőhöz ért. Elefáni nem szerette a sötét erdőket. Már majdnem visszafordult, mikor meglátott valamit. Ilyet még soha nem látott. Az erdőben valami megcsillant, aztán a fény egyre erősödött, már majdnem vakított. Nagyon elcsodálkozott a Kiselefánt, és mivel nagyon kíváncsi volt legyőzte félelmét, és belépett a sötét, ijesztő erdőbe. A baglyok nagyon rémisztően huhogtak, és az ágak is úgy néztek ki, mint a szörnyek. Elefáni vissza akart fordulni, de nem tehette. Nem tudta merre van a kiút. Majdnem sírva fakadt, amikor újra meglátta a vakító fényt. És mostmár azt is látta, hogy mi okozza. Egy fa. Közelebb ment a fához. Nézte jobbról, nézte balról.

   - Mi lehet olyan különös ebben a fában?

Nézte, nézte, de nem tudta megmondani. Viszont volt rajta egy kiálló valami. Olyan volt, mint egy gomb. Gondolta megnyomja, mivel a gombokat meg szokás nyomni. Abban a pillanatban a fa helyén egy kapu jelent meg. Belépett kapun. Egy hosszú- hosszú utat látott maga előtt. Elindult hát rajta, hátha ez lesz a hazavezető út. De mikor egyet lépett rajta az út elindult magától, és vitte, vitte a Kiselefántot. Hová vitte? Mindjárt azt is elmondom. Elefáni reménykedett benne, hogy valami csodával határos módon hazakerült. De nem került. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy az út megállt. A felhőkön ült a Kiselefánt. Egyszer csak tengernyi sok tündér, sárkány, mesebeli paripa, hercegek vették körül, és ezek egyszerre kérdezték:

-         Mit szeretnél?

S meg sem várták a választ, hozták a halomnyi ételt, italt. Hoztak kacsasültet, pulykát, mindenféle pecsenyét, leveseket, mártásokat, köreteket, fagylaltot, dobostortát, túrós rétest, vattacukrot, mindent amit szem száj megkívánt. Elefáni nagyon megörült, mert megéhezett a hosszú úton. Evett, ivott ami csak beléfért. El is álmosodott. A tündérek rögtön elvitték egy márványpalotába, ott lefektették egy drágakövekkel kirakott szobában egy gyönyörű selyemágyba. De nem tudott aludni a Kiselefánt akármilyen fáradt is volt. A ragyogástól be se tudta hunyni a szemét. És hiányzott neki az anyukája is. Haza akart jutni. Felkelt az ágyból, és kiment a palotából. Kereste a tündéreket, de sehol sem találta őket.

     -  Tündérek!- kiabálta.

A nagy a kiabálásra csak- csak előjöttek a tündérek, a paripák, a hercegek, a sárkányok.

    -  Hogyan lehet hazajutni innen?- kérdezte a Kiselefánt.

  - Miiiii?- kérdezték egyszerre a mesebeli lények.

  - Meseországból nincs kiút! Aki egyszer idejött, itt is marad! Senki nem tud innen elmenni! Senki nem tudja, hogy hogyan kell kijutni innen, csak a király. Ő pedig megtiltotta nekünk, hogy bármit is kérdezzünk tőle. Így hát itt kell maradnod!

  - Nee! Nekem hiányzik az anyukám! Vár otthon, és én nem tudok hazamenni hozzá! Kérlek király, segíts nekem!

Egyszer csak egy hintó tünt fel a távolban. A király ült benne.

-         Soha senki nem kérte tőlem, hogy engedjem el, mindenki csak követelőzött. Ezért megkértem a gonosz boszorkányt, hogy átkozzon meg mindenkit úgy, hogy ne tudjon innen elmenni csak akkor, ha nem követelőzik, hanem szépen kéri. Te nagyon szépen kérted, ezért egy szempillantás alatt hazajuttatlak, és kérhetsz tőlem valamit.

A Kiselefánt gondolkozott, majd azt felelte:

  - Azt kérem, hogy hadd legyen a virág amit viszek az anyukámnak a legszebb a világon.

A király gyönyörű virágot varázsolt a Kiselefántnak, és szélsebesen hazarepítette a hintójában.

  - Hol voltál Elefáni?- kérdezte Elefáni anyukája.

  - Ez egy hosszú történet anya. Nézd csak mit hoztam neked!

  - Ez gyönyörű! Köszönöm.

Meseország kapuját soha többé nem látta Elefáni. Nem is akarta. Nem vágyott pompára, aranyra, ezüstre, gyémántra. Neki minden ,drágakőnél  többet ért az anyukája.

A Kiselefánt Kamilla szülinapján

A Kiselefánt megnézte a naptárat.

  -    Juj! Ma van Kamilla szülinapja! Mit vigyek neki ajándékba? Tudom már!

Elefáni odarohant az anyukájához.

-         Anya légy szíves süss egy tortát!

-         Miért Elefáni? Hiszen ma nincs is szülinapod!

-         De Kamillának van!

-         Tényleg igazad van Elefáni! De sajnos már nincs idő tortát sütni. – mondta elefántmama.

-         De anya! Akkor mit adjunk Kamillának? Muszáj tortát sütni, különben nem lesz tortája!

-         Lesz tortája. – jelentette ki Elefáni anyukája. Elefáni, menj el a cukrászdába, és hozz onnan tortát!

A Kiselefánt szaladt a cukrászdába. Ott parfé tortát kért, hogy elvihesse Kamillának. Mikor már nála volt a torta elindult, hogy elmenjen Dejtárra. De nem tudta, hogy merre van. Szerencsére pont találkozott Teknős Alfréddal.

 -   Szia Alfréd!

 -   Szia Elefáni!

 -   Alfréd, nem tudod véletlenül merre van Dejtár?

  Alfréd útbaigazította a Kiselefántot. Út közben Elefáni megállt, hogy szedhessen egy kis virágot a szülinaposnak. Szép sárga virágot szedett. Mikor végre odaért Botond nyitotta ki neki a kaput.

-         Szia Botond!- köszönt neki Elefáni.

-         Szia! – köszönt vissza Botond is. Gyere velem Elefáni! Megmutatom hol van Kamilla.  

Boti bevezette a Kiselefántot a házba, ahol aztán ott volt Kamilla. Elefáni odaadta neki a tortát és a virágot.

  - Boldog szülinapot Kamilla!

A Kiselefánt és a fogtündér

Elefáni éppen játszott. Egyszer csak azt érezte, hogy rettentően fáj a foga.

-         Aúúúúúú! Anya! Fáj a fogam!

-         Jaj Elefáni! Mi lehet az? Csak nem kell elmenni a fogorvoshoz? Ó!

Elefántmama megnézte Elefáni fogacskáját.

-         Képzeld Elefáni! Mozog a fogad! Ki fog esni.

-         De anyu! Hát akkor mivel fogok rágni?

-         Ne aggódj Elefáni. Nő helyette új.

A Kiselefántot nagyon zavarta, hogy mozog a foga. Elkezdte csavargatni, míg végül egy csavarintással kihúzta. Délben átjött játszani Teknős Alfréd.

-         Nézd!- mutatta meg Elefáni a fogacskát barátjának.

-         Neked is kiesett a fogad?- kérdezte Alfréd.

-         Igen.

-         Akkor tedd a párnád alá!

-         Miért?

-         Mert akkor a fogtündér elviszi, és hoz helyette valamit.

-         Tényleg?

-         Persze! Próbáld csak ki!

Este Elefáni elalvás előtt azt tette, amit Alfréd javasolt neki. A párnája alá tette a fogát, aztán elaludt. Ezalatt a fogtündér végig figyelte az elefántgyereket. A függöny mögé bújt. Amikor Elefáni elaludt, a tündér halkan odalopódzott az elefánt párnájához, és lassan kihúzta alóla a fogat, hogy valami ajándékot csúsztasson a helyére. Mikor ezzel kész volt, kinyitotta résnyire az ablakot, és kiröppent rajta. Repült, repült. Egészen a kastélyáig. A kastélya a felhők felett volt.  A tündérke ennek a kastélynak az egyik szobájában gyűjtötte a fogakat. A fogakból gyémántot csiszoltak az ott élő kék ruhás tündérlányok. Ezek a kék ruhás tündérek voltak a fogtündér segédei. Amikor megcsiszolták a gyémántot felfűzték, és felvarrták a fogtündér legszebbik ruhájára. Egy másik szobában pedig ugyanilyen kék  ruhás tündérek készítették a játékokat, hogy azokat odaadják majd a gyerekeknek a fogakért cserébe.

Eközben reggel lett. Elefáni felébredt. Eszébe jutott a fogtündér. Megnézte mi van a párnája alatt. És….

-         Anya! Kaptam a fogtündértől egy kisautót!- kiáltotta.

Annyira örült az ajándékának, hogy körbetáncolta az egész szobát. Azóta minden kiesett fogát a párnája alá rakja.

A Kiselefánt és a hattyúk

Hallottatok már a gyönyörű hattyúkról? Amelyek a vízen úszkálnak? A Kiselefánt épp egy ilyen szép állattal találkozott.

Meleg nyári nap volt. Elefáni a Balatonon nyaralt. Éppen be akart menni a vízbe. Mikor már a stég végén ment, meglátott valami fehéret.

-         Mi ez anya?- kérdezte a Kiselefánt.

-         Ez csak egy hattyú.

-         És nem bánt?

-         Ha nagyon közel méssz hozzá, megcsíp. Odaadom neked a kenyér végét, dobáld be neki.

Elefáni bedobálta a kenyeret a hattyúnak. De egy utolsó darabka még a kezében volt. Odafutott a Balaton partján lévő nagy kövekhez, és lemászott rajtuk. A hattyú odaúszott hozzá. Elefáni a hattyú felé nyújtotta a kenyeret, és a hattyú Elefáni kezéből ette meg. A hattyú ez után azt mondta:

-         Köszönöm, hogy ilyen finom ebédet kaptam tőled. Hálából elviszlek valahová.

-         Nem szabad. Anya azt mondta, hogy ha közel megyek hozzád, megcsípsz!- mondta Elefáni a hattyúnak.

-         Most nem foglak. – ígérte a hattyú.

-         Hát jól van.- válaszolta a Kiselefánt.

Elefáni felült a hattyú hátára. A hattyú út közben bemutatkozott.

-         Engem Hildának hívnak. Hattyú Hildának.

-         Engem meg Kiselefántnak. De hová megyünk?

-         Ide!

-         Jé!

A hattyú a nádasba vitte Elefánit.

-         Ez a fészkem. Ide rajtad kívül még senkit nem engedtem be, és nem is fogok.

-         Köszönöm, hogy elhoztál. De mi ez a csipogás?- kérdezte Elefáni.

-         A fiókáim. Gyertek csak ide!

Anyjuk szavára rögtön odaúsztak a kis hattyúk. Elefáni nem győzte őket csodálni. Estig játszott velük. Este aztán hazavitte őt Hattyú Hilda.

Az után Hilda mindig elvitte a fiókáit a nagy kövekhez, hogy Elefáni őket is meg tudja etetni. Az óta is jó barátok.

A Kiselefánt horgászik

Egyszer a Kiselefánt kiment egy tóhoz. Látta, hogy néhány bácsi nem fürdik a vízben, csak ül a vízparton. Megkérdezte az anyukáját:

-         Miért ülnek itt ezek a bácsik ahelyett, hogy fürdenének?

-         Ők horgásznak.

-         Mi az a horgászás?

-         Bedobnak egy botot egy horoggal a végén, meg csalit tesznek a horogra, és az csalja oda a halakat .- válaszolja Elefáni anyukája.

-         És utána? –kíváncsiskodott Elefáni. – Utána mit csinálnak?

-         Utána- mondja elefántmama- a hal ráakad a horogra, és a bácsi kihúzza a vízből. Kis vödörbe teszi őket, a nagyobb halakat és a finomabbakat megsüti, a kicsiket meg visszadobja.

-         De jó! – mondja Elefáni. Melyik fán van olyan bot? Hol lehet olyan horgászbotot találni?

-         Jaj te kis butus! Sehol se találsz olyat, azt venni kell.

-         Vegyél nekem!- kérte a Kiselefánt.

-         Nem úgy van az! Azt csak akkor kaphatsz, ha megtanulod használni.

-         Megtanulom. De hol lehet azt megtanulni?

-         Kérdezzük meg a Pista bácsit, hogy nem- e tanítja meg neked. Ő az apukád barátja. Itt ül a tónál ő is. Itt horgászik valahol. Keressük meg.

Pista bácsi valóban ott ült a parton. Elefáni megkérdezte tőle:

-         Pista bácsi! Nem tanítana meg horgászni? Legyen szíves!

Pista bácsi azt válaszolta:

-         Megtanítalak. De tudsz- e már hálóval halat fogni?

-         Nem. - válaszolta a Kiselefánt.

-         Hát tudod- e már a halak fajtáit?

-         Nem.

-         Láttál már legalább halakról szóló könyvet?

-         Nem.

-         Egyáltalán tudod mi az a hal?

-         Tudom.

-         Na legalább ezt tudod, ha mást nem is. Jól van. Akkor ülj le ide mellém, és nézd, hogy hogyan csinálom.

Eközben a Kiselefánt anyukája végig ott állt.

-         Én most elmegyek fürdeni. - mondta elefántmama.

-         Menjél csak anyu. Én addig figyelem Pista bácsit.

Elefántanyuka elment fürdeni a tóban. Pista bácsi pedig csak ült ott, és ült.

-         Mi  lesz már Pista bácsi? Mikor húzza ki a halat? – kérdezte Elefáni.

-         Még nem.

Eltelt egy óra, kettő óra.

-         Mi az már Pista bácsi?

-         Mi lenne Elefáni?

-         Hát nem akarja kihúzni a halat?

-         Hogyne akarnám? Persze, hogy akarom.

-         Hát akkor meg miért nem húzza ki?

-         Mert nincs a botom végén hal.

-         Hát azt honnan lehet tudni, ha van hal?

-         Onnan, hogy akkor az úszó lemerül.

-         Mi az az úszó?

-         Az ott, ami a víz tetején úszik. De ne hangoskodj! Így elzavarod a halakat.

-         Bocsánat. Nem tudtam. Nem baj, ha inkább elmegyek én is úszni az anyukámmal?

-         Nem baj, menj csak. Szia.

-         Csókolom!

A Kiselefánt elment fürdeni az anyukájával. Sokáig lubickoltak. Este aztán hazaindultak az autójukkal. Hazafelé menet megálltak egy boltnál. Bementek, és az anyuka keresett egy horgászbotot.

-         Anya! Inkább mégse vegyünk horgászbotot!- mondta a Kiselefánt.

-         Miért?- kérdezte az anyukája.

-         Mert a horgászás nagyon bonyolult, és unalmas is.

Így történt hát, hogy Elefáni megértette, mi is az a horgászás.

A Kiselefánt és hét pötty

Egyszer, amikor a ribizli érett, Elefáni kiment szedni. Nagyon szerette a ribizlit. Falta, falta. Amikor épp egy ribizliszemet próbált a szájába tenni, valami megszólalt.

-         Ne! Ne!

-         Ki az?- kérdezte Elefáni.

-         Én!

-         Gyere, egyél te is ribizlit!

És a Kiselefánt újra megpróbálta a szájába rakni a ribizlit. De valami kicsi, vékony hangocska újra közbeszólt.

-         Ne egyél meg!

-         Hol vagy? – kérdezte a Kiselefánt.

-         Itt a kezedben!- válaszolta a valami.

Elefáni lenézett a kezére. Ott csak a ribizliszem volt.

-         A ribizlik nem tudnak beszélni.- mondta Elefáni.

-         Tudom, te buta. Nézz meg jobban. Én nem ribizli vagyok.

És tényleg! Ahogy a Kiselefánt jobban megnézte, a nem ribizlinek hét pöttye volt.

-         Mi vagy, ha nem ribizli?- kérdezte Elefáni.

-         Én egy katica vagyok! Nem látod?

-         De, de! És hogyan kerültél ide a ribizlire?- kérdezte Elefáni.

-         Olyan jól néztek ki a piros ribizliszemek, enni akartam belőle, de akkor levettél a ribizlibokorról.

-         Bocsánat. Visszaraklak, egyél csak.

-         Köszönöm. Nincsenek errefelé olyan apró levéltetvek?- kérdezte a katica.

-         Nem tudom. -mondta Elefáni. Miért kellenek azok neked?

-         Én azt szeretem a legjobban. A ribizlit csak desszertnek eszem.

-         Hát, talán vannak. Nézzük meg a rózsán.

A rózsán annyi eledelt talált a katica, amiből jól belekmározhatott. Onnantól fogva mindig Elefániék kertjébe járt ebédelni.

A Kiselefánt és a színek

A Kiselefánt nagyon szerette a színes dolgokat, de nem tudta a színeket. Anyukája azt mondta:

  - Ne szomorodj el Elefáni! Ma megtanítom neked a színeket.

Az anyuka hozta a színes ceruzákat, és rajzolt minden színnel egy kört, és elkezdte tanítani a Kiselefántot. A Kiselefánt csak nem tanulta meg, nem értette. Megkérte a barátját, hogy magyarázza el ő is. De Teknős Alfréd sem tudta megtanítani a Kiselefánttal a színeket. Elefáni nagyon elszomorodott. Éjszaka nem tudott aludni. Nézegette a lapot, amit anyukája rajzolt neki. Aztán gondolt egyet, és költött egy verset. Így már el tudott aludni. Reggel első dolga volt, hogy anyukájához rohant:

-         Anyu! Képzeld! Kitaláltam egy verset! Elmondhatom?

-         Ne most Kiselefáni! Takarítok. Nem érek rá.

A Kiselefánt elszomorodott. De úgy gondolta, hogy elmegy Teknős Alfrédhoz, és elmondja neki a verset. Csakhogy Teknős Alfréd nem volt otthon. Elefáni nem tudta kinek mondja el a versikéjét. Bement a szobájába, és magában mondogatta:

                                       Piros a rózsa,

                                      Kék a tócsa.

                                     Zöld a virág szára,

                                    A kukorica sárga.

                                  A napocska narancssárga,

                                  Színes a papagáj szárnya.

Elefáni anyukája bejött a szobába.

-         Hallottam, hogy milyen jó verset költöttél a színekről. Itt takarítottam az ajtód előtt, és éppen akkor mondtad a verset. Nagyon ügyes vagy! Megtanultad a színeket!

Ez után, ha Elefáni elfelejtette a színeket, elmondta magában a versikét, és rögtön tudta.

A Kiselefánt elveszik

Egyszer a Kiselefánt úgy döntött, hogy sétálni indul. Ment, ment, mendegélt. Egyszer csak egy nagy erdőhöz ért. Úgy látta, mintha egy mókus ugrálna az ágakon. Elefáni a mókus után ment. Csak most vette észre, hogy az erdő közepén áll. Nagyon megijedt. Anyukája eközben elkészült az ebéddel, és hívta ebédelni a Kiselefántot.

-         Gyere kisfiam, elkészült a finom ebéd!

De Elefáni nem jött.

-         Hol vagy Elefáni? – kérdezte az anyuka.

Kezdett megijedni, mert ha szólni szokott a Kiselefántnak, rögtön jön ebédelni. De most se első, se második, se sokadik hívásra nem került elő. Elefántanyuka kiment az előszobába, és látta, hogy nincs ott Kiselefáni cipője. Az anyuka azt gondolta, biztos csak itt a kertben játszik a gyermeke. De tévedett. Se a kertben, se a házban nem volt a kicsi elefántgyerek. Épp arra látta repülni a gólyát az elefántanyuka.

-         Gólya! – kiabált utána.

-         Szia!- köszönt neki a gólya.

-         Nem láttad onnan a magasból a Kiselefántot? – kérdezte aggódva Elefáni anyukája.

-         Nem. – válaszolta a gólya. Miért? Elveszett?

-         Azt hiszem igen. – szomorodott el az anyuka. Nem tudnál elrepülni a folyóhoz, és megnézni hogy ott van- e?

-         De. - válaszolta a gólya, és már repült is.

Ez alatt a Kiselefánt nagyon félt. Minden árnyéktól megijedt, minden hang megrémisztette.

-         Haza akarok menni. – mondta sírva.

 Bebújt az egyik bokor alá, és ott sírt, zokogott.

A gólya éppen a folyó környékén keresgélte Elefánit, mikor meghallotta, hogy valaki sír. A hang után ment, végül látta, hogy a hang a sötét erdőből jön. Felrepült jó magasra. Onnan látta, hogy az egyik bokor alatt sír az a valami. Közben elefántanyuka is odaért. Gyorsan befutott az erdőbe, és a gólya segítségével megtalálta kisfiát. Ez után hazamentek. Elefáni anyukája megköszönte a gólyának a segítséget, és azt mondta Elefáninak:                                        

   - Ilyet többet soha ne csinálj! Nagyon megijesztettél.

  - Én is féltem. – mondta a Kiselefánt.

Ez után a Kiselefánt soha többet nem ment el szó nélkül hazulról.

A Balatonon

Nyáron a Kiselefánt nagyon szeretett volna elmenni valahova nyaralni. Anyukája azt mondta, hogy majd beülnek az autóba, és úgy utaznak el messzire. Először a tengerhez akartak menni, ahol sok a pálmafa. De a Kiselefánt azt mondta:

-         Anya! Én a Balatonra szeretnék menni! Oda megy Teknős Alfréd is, a barátom.

-         Jól van. Majd meglátjuk.- mondta az anyuka.

Másnap azt mondta Elefáni anyukája:

-         Ma összecsomagolunk, és el is indulunk.

-         Juhéj!- rikkantotta a Kiselefánt.

De Elefánival sok baj volt ám a pakolásnál. Vagyis nem is Elefánival, hanem a táskával. Akárhányadszorra pakolta Elefáni, a táska mindig túl kicsi volt. Az volt a baj, hogy vinni akart sok – sok ruhát, mellé a homokozó játékait, de ez még be is fért volna, ha nem pakolta volna be a játéktelefont, hogy tudjon hazatelefonálni, a plüss mackóját, hogy ne szomorkodjon, a kis babát a babaruhákkal, és utoljára a pöttyös labdát. De hát vagy egyik lógott ki, vagy a másik. Végül az anyukája pakolta össze a csomagját, de sok mindent ki kellett hagyni belőle. Mikor elindultak már nagyon elfáradtak a nagy pakolásban. Az út nagyon hosszú volt, Elefáni el is aludt út közben. Egyszer csak megállt az autó. Elefáni boldogan rohant felvenni a strandruháját. Felvette az úszógumit, és már be is szaladt a vízbe. Fröcskölt, lubickolt. Egyszer csak valami megcsiklandozta a lábát.

   - Nini! – mondta meglepve. – Mi lehet ez?

Aztán látta, hogy pici halak ugrándoznak a vízben.

-         Háp, háp!- hallatszott a háta mögül.

A Kiselefánt nagyon megijedt.

   - Ne ijedj meg háp, háp. – mondta neki a kacsa. – Felülsz a hátamra? Körbeúszom veled a Balatont.

A Kiselefánt nagyon megörült. A kacsa sokáig vitte körbe, körbe. Elefáni közben elálmosodott, és elaludt a kacsa hátán. A kacsa kivitte Elefánit az anyukájának. Az anyuka befektette az ágyba kisfiát. A naplemente gyönyörű volt, de Elefáni ezt már nem látta, mélyen aludt,és nagyon szépeket álmodott.